Magyarországon a paprikát kezdetben nem ételek ízesítésére használták, hanem pusztán dísznövényként. Már a 16. században megtalálható volt ez a növény az országban, ám eleinte csak a nemesek kastélyait színesítette.

Ekkoriban feltehetően még egészen más neve volt, ám nem tudni, hogy pontosan mi, ahogyan azt sem, hogyan érkezett először az országba. A különféle forrásokat összevetve feltételezhető, hogy keletről, egész pontosan a törököktől érkezett először paprika az ország területére, innen eredhetnek olyan korai elnevezései, mint például a törökbors vagy a tatárkabors. Egyes történészek Portugáliát említik meg a paprika eredeti származási helyének, miután a Törökök lezárták a kereskedelmi útvonalakat, meggátolva ezzel a bors behozatalát.

A paprika a 18. század végétől egyre népszerűbb fűszerré vált. Nem csak olcsó volt, de rendkívül könnyű felhasználása és íze miatt hamar elterjedt mind szegényebb, mind gazdagabb körökben.

Írott formában, szakácskönyvben először a 18. század végén bukkant fel a paprika neve.

Nem csak ételekhez volt közkedvelt összetevő azonban, hanem gyógyszerként is megpróbálták használni jótékony hatásai miatt, főleg a 19. századtól.

Manapság a paprikát széleskörűen használják nem csak Magyarországon, hanem a világ összes pontján ételek ízesítésére, illetve számos különféle terméket is készítenek belőle.

Érdekességek és tények a magyar paprikáról

Tények a magyarországi erős paprikáról

A burgonyafélék családjába tartozó paprika latin neve a Capsicum annuum: a capsis latinul csípést jelent, utalva ezzel a növény csípős ízére. A paprikapor alapját ennek az élénkpiros paprikának a kiszárított, majd finomra őrölt formája adja. Az egyik legjobban ismert magyar hungarikummá vált az elmúlt évtizedekben annak ellenére, hogy viszonylag későn, csupán a 18. században kezdték el használni a konyhákban. A magyar paprika számos különböző erősségben és színben létezik, és jellemzően minél élénkebb, annál erősebb az íz.

A csípősséget a paprikából nyerhető kapszaicin vegyület, illetve annak mennyisége adja. Ennek a vegyületnek azonban nem csak élvezeti értéke van: fájdalom- és gyulladáscsökkentő hatása miatt gyógyszerekben is megtalálható. A paprika tehát valóban használható gyógyászati célokra. A friss magyar pirospaprikának a C-vitamin tartalma ugyancsak magas, ezért rendszeresen történő fogyasztása egészségmegőrző hatású.

Receptek – a magyar paprika felhasználása ételekben

A paprikát, mint növényt és mint őrleményt, számtalan tradicionális magyar ételben felhasználják. A klasszikus magyar csirkepaprikás és pörkölt elengedhetetlen alapja, emellett olyan ételekből sem hiányozhat, mint a paprikáskrumpli, a lecsó vagy éppen a halászlé. Elsősorban az ételek színezésére használják, a minőségi magyar paprikának azonban ízfokozó hatása is rendkívül fontos. Sőt, a paprika nem csak fűszerként népszerű, hanem temérdek tradicionális magyar termék alapjául szolgál.

Ilyen például a Piros Arany, amely egy paprikából készült pikáns krém, valamint az ehhez hasonló Erős Pista, Haragos Pista és Édes Anna. Ezek a krémek igen közkedveltek szendvicsekben, levesekben vagy sülthúsok mellé is. Fontos megemlíteni továbbá a magyar szalámit és a kolbászt, amelyek döntő hányada szintén tartalmaz paprikát.

A magyar paprika előállítása

A jellegzetes, paprikának rendkívül kedvező éghajlat lehetővé tette, hogy Magyarország a világ egyik leghíresebb paprikatermelő országává váljon.

Az aratás jellemzően szeptemberben történik, majd kiszárítják és attól függően, hogy mennyire csípős termék készül belőle, különféle módokon feldolgozzák. A magyar paprika két legismertebb termelővárosa Szeged és Kalocsa: mindkét városban világhírű, külföldre is exportált fűszereket és termékeket készítenek a paprikából.

A magyar paprika típusai

A magyar paprikának számos eltérő fajtája létezik, így ízléstől függően lehet válogatni közülük.

Általánosságban nyolc különféle típust különböztetünk meg: a különleges jelzővel ellátott paprika a legenyhébb és rendkívül élénkpiros színnel rendelkezik. A csípősmentes csemege ugyancsak enyhe, ugyanakkor rendkívül gazdag ízt kínál. A csemege típusnak továbbá létezik félcsípős és csípős változata is azok számára, akik az erősebb ízeket részesítik előnyben.

A legnépszerűbb magyar paprikatípus az édesnemes, amely éles illatáról ismerhető meg. Ez a típus egyáltalán nem csípős, és a legtöbb paprikát kívánó ételben remekül felhasználható. Ez a típus a leggyakoribb külföldön. Ennél valamelyest erősebb a félédes, illetve a rózsa, mely utóbbi jellegzetes sárgásbarna árnyalatáról ismerhető meg, és elsősorban az ételek színezése miatt közkedvelt.

Végül, de nem utolsó sorban a magyar paprika erős formában is megtalálható, amely a leginkább csípős ízt kínálja.

Paprikafajták Magyarországon

Gyakran ismételt kérdések?

Milyen sokáig tárolható a magyar paprika?

A magyar paprika tárolási ideje függ a paprika minőségétől és típusától, általánosságban azonban elmondható, hogy hat és tizenkét hónap között érdemes maximum tárolni. Száraz, hűvös és sötét helyen tárolva ennél tovább is megőrizheti minőségét, azonban könnyen előfordulhat, hogy hosszabb idő elteltével veszít karakterességéből, erősebb paprika esetén pedig az intenzitásából. A legtöbb esetben érdemes a paprika gyártója által megadott javaslatot figyelembe venni, és az általuk megadott időn belül elfogyasztani.

Hogyan készíthető magyar paprika?

Ha nem szeretnél bolti paprikát vásárolni, esetleg nincs rá lehetőséged, akkor te magad is elkészítheted a saját paprikafűszered. A folyamat korántsem annyira bonyolult, mint hinnéd: csupán némi időre és elszántságra lesz szükséged. A saját őrleményed készítésekor ajánlott vékonyabb falú paprikákat felhasználni, ugyanis a szárítás során a vastag falú paprikáknál fennáll a rohadás veszélye.

A néhány hónapig tartó szárítás során arra érdemes odafigyelned, hogy mindenképp alacsony páratartalommal rendelkező térségben helyezd el a paprikát, máskülönben jó eséllyel penészes és emiatt használhatatlan lesz. A száraz magyar nyár kiváló lehetőségeket ad a paprika kiszárítására, amit ezt követően az őrlés követ. Ehhez csupán egy dedikált eszközre lesz szükséged, ami könnyedén rendelhető internetről vagy megvásárolható a szakosodott boltokban.

Hogyan használható fel a magyar paprika?

A magyar paprika felhasználási lehetőségei szinte kimeríthetetlenek, minden része felhasználható. Nem csupán fűszer készíthető belőle, hanem rendkívül finom paprikaszószok vagy krémek is, amelyek aztán sülthúsok, levesek vagy hideg ételek kísérői lehetnek. A különféle szalámik és kolbászok fűszerezésében szintén fontos szerepet tölt be a paprika, emellett nem szabad megfeledkezni létfontosságú szerepéről az olyan tradicionális magyar ételeknél, mint a csirkepaprikás, a pörkölt vagy a halászlé.

A paprikát manapság újfajta módokon is felhasználják: erre kiváló példa a fűszerpaprikamag-olaj, mely kiváló egészséges alapként szolgál pácokhoz, továbbá salátákhoz is használható. A fűszerpaprikamag-olaj nem csak a vérkoleszterinszint szabályozására alkalmas, magas antioxidánstartalma miatt gyulladáscsökkentő is.

Melyik a legjobb magyar paprika?

Általánosságban elmondható, hogy a legjobb magyar paprikák Szegedről és Kalocsáról érkeznek. Ez a két város felel a magyarországi termelés döntő hányadáért, illetve a legjobb minőségű fűszerek előállításáért. Természetesen a rengeteg különböző variációk között is vannak minőségi eltérések. A legjobb kalocsai paprika a Kalocsa Aranya nevet kapta, amely csípős és édes változatban egyaránt kapható. A szegedi paprikaőrleményeket három osztályba sorolják, melyek közül az első osztály jelöli a legjobb minőséget.

Mitől különleges a magyar paprika?

A sajátos, kedvező éghajlati adottságok lehetővé tették, hogy a magyar paprika világszinten különlegessé válhasson. Nem túl csípős és egyedi édes ízének köszönhetően semmi máshoz nem fogható aromát kölcsönöz az ételeknek, és rengeteg recept nem készíthető el a fűszer nélkül.

A spanyol paprikafélékkel ellentétben nem füstölt, a chilipornál pedig jóval enyhébb. A magyar paprika tehát tökéletes azok számára, akik az enyhébb és karakteresebb ízeket részesítik előnyben. Különleges íze mellett temérdek jótékony egészségügyi, többek között gyulladáscsökkentő és látásjavító hatása van.

Mire való a magyar paprika?

A magyar paprikát elsősorban két célból használják: ételek ízesítésére és színezésére. Attól függően, hogy melyik szerepét tartod fontosabbnak, különböző típusokat érdemes használni. Az igazán egyedi, némileg erőteljesebb ízek elérésére a különleges paprikaőrlemény ajánlott, míg a színezésre a rózsa a legjobb sajátos sárgásbarna árnyalata miatt. Természetesen vannak általánosan használható változatok is, mint például az édesnemes, amely az összes célra kiválóan megfelel.

Nem érdemes megfeledkezni díszítő szerepéről sem: egy kevés paprika bármilyen unalmasnak tűnő ételt egyik pillanatról a másikra képes feldobni. Remekül néz ki például krumplisaláta díszítéseként, de jól passzol a különféle tojásos ételekhez is, legyen szó tükörtojásról vagy rántottáról.

A gasztronómia világán kívül a paprika emellett ideális gyógyító célokra is: a benne megtalálható kapszaicin nem csak a csípősségért felel, hanem gyulladáscsökkentésre is alkalmas, míg a magas C-vitamin tartalomnak köszönhetően rendszeresen fogyasztása segít az egészség megőrzésében, különösen a hidegebb hónapokban.